„A FOLYÓBA NEM AZÉRT FULLADSZ BELE, MERT BELEESTÉL,
HANEM MERT A VÍZ ALATT MARADSZ”
/Vak szerzetes mondása a Marco Polo című filmsorozatban/
Különösen a KKV-k közül most sokan keresik a kiutat, hogyan tovább.
Az első és legfontosabb, hogy maradj a felszínen. Ez pedig nem izom, hanem technika kérdése, amely fejben dől el.
2008-ban a válság engem is padlóra küldött, öt nagy építőipari megrendelőm menekült csődbe és nem fizetett ki. Akkor, amikor helye volt minden fillérnek, befizettem Sopronba a Marketing Commandó Szuperkonferenciájára. A három nap több mint 300 000Ft-ba került.
- Mit hasznosítottam belőle?
Egyetlen egy mondat ragadott meg: „A SZAKMÁDBAN LÉGY TE A GURU!” – innen kezdtem még nagyobb elánnal szakmai cikkeket írni és ez vezetett a „ZÖLDTETŐGURU.HU” weboldalam megszületéséhez, ami a szakma élvonalába repített.
Az önképzés, a tanulás az, ami segít a felszínen maradni, ami előre visz, ez által tudsz jövőképet alkotni.
Jelenleg is gőzerővel tanulok és fektetek magamba. Per pillanat állása szerint az elmúlt 3 hónapban – hirdetések nélkül – marketing költségeim, cégem arculatának megújítása, önfejlesztő képzések kerültek több mint félmillió forintba és még nincs vége.
Lehet, hogy ez most nálad kiveri a biztosítékot, hogy képzelem, amikor megélhetésre alig futja.
Számodra nyújt most segítséget az ország 19 legjobb képzési trénere,
lefedve a marketing minden területét, felajánlva egy
300 000 Ft értékű online képzési anyagot
mindössze 2 990Ft-ért.
Ráadásul azzal a jóleső érzéssel szerezheted meg, hogy ez a minimális összeg részedről karitatív felajánlás a kórházak járvány elleni védekezésére.
Ugyanis ezt a „MENTŐ CSOMAGOT” nem tudod megvenni, hanem csak egy jelképes kórházi adományért cserébe juthatsz hozzá.
Mi jótékonyságod előnye?
Segíthetsz a saját helyzeteden
A mentőcsomaggal több fronton felveheted a harcot a válsággal: marketing, weboldal készítés, brand építés és pénzügyi fronton egyaránt, és erősebben és okosabban állhatsz talpra, mint valaha.
Segíthetsz a kórházakon
Jelenleg ugyanis a kórházak, orvosok, ápolók és mentősök állnak közted és egy halálos világjárvány között. Ha jót akarsz, akkor mindent megteszel, hogy kősziklaként álljanak ott.
A kampány ezért 100% jótékony célú!
Most egyszerre segíthetsz magadon és a kórházakon is!
– Emlékszel a Forrest Gump című filmből a rákhalászos részre?
Amikor óriási vihar söpri el az összes rákhalász hajót, kivéve egyet. Ez az egy hajó pedig Forresték hajója.
A vállalkozása ezután óriási lendületet kap, mert egyedül ők maradtak talpon.
A Bubba & Gump Scrimp Co. pedig sikeres, piacvezető és híres cég lesz.
Ez most a Te viharod, ami után óriási fellendülés következhet, ha túléled.
Most kell eldöntened, hogy elsöpört hajó leszel, vagy igazi túlélő, és úgy állsz talpra, hogy erősebb és okosabb leszel, mint valaha.
Itt tudod igényelni mentőöved és segítőkezet nyújtani egyben a kórházaknak: https://www.onlinesikertitkok.hu/marketing-mentocsomag/
Ha egyetértesz a vállalkozások és a kórházak megsegítésére indított akcióval, úgy
légy a Mentőcsomag nagykövete és oszd meg!