fejkép: EXTENZÍV ZÖLDTETŐ AMIKOR A KIVITELEZÉST NEM SZAKCÉGRE BÍZTÁK (Fotó)
– Hány helyen lehet elszúrni egy zöldtetőt?
A zöldtetőket el lehet rontani:
- a tervezői asztalnál,
- rossz anyagválasztással,
- szakképzetlen kivitelező megbízásával,
- hiányos ápolással.
A zöldtetők építésénél a leggyakoribb hibaforrás:
- a szakismeret hiánya,
- a spórolás.
NEM SZERETNE RÁFIZETNI?
Egy zöldtető – mint minden, ami szakszerű – a tervező asztalon születik.
Nagyon fontos a megfelelő tervező és kivitelezők kiválasztása.
Tudatosan többes számban beszélek, hiszen a zöldtető építés – a tervezés után – két szakma, a szigetelő és a zöldtető építő közös produktuma.
TERVEZÉSI HIBÁK ÉS OKAIK:
Számtalan esetben az építésztervező magának negligálja, és önhatalmúlag határozza meg a vegetáció rétegfelépítését is. Ezzel nem is lenne baj, ha a telepítendő növények – mesterséges körülmények között fellépő – igényeit is ugyanolyan mértékben ismerné, mint az épületfizikát.
Általában a lényegről feledkeznek el, hogy jelen esetben egy élő szervezetről van szó, amelyet kiszakítanak természetes közegéből, és extrém körülményekhez kell alkalmazkodnia. Ennek figyelmen kívül hagyása olyan, mintha egy űrhajóst szkafander nélkül küldenénk a Holdra.
Vannak, akik ennek kivédésére tájépítészt vonnak be a tervezői munkába, és mégsem működik úgy a produktum, mint ahogyan el lehetne várni tőle.
Szomorú tény, hogy a jelenlegi tájépítész képzés hiányos, a zöldtető építést fő tárgyként nem oktatják, a gyakorlati képzés pedig teljesen hiányzik. A tájépítész tervezőnek csak annyi róható fel, hogy miért nem tett szert önképzés keretében megfelelő tudásra.
Rendszeres hiba, hogy a két szakmát a szigetelést és a kertészetet külön választják oly módon, hogy az építészeti kiírás már magába foglalja a vízelvezető réteg kiírását is, és a kertészeti felépítmény csak a talajkeverékre, növényzetre korlátozódik.
Tekintettel, hogy a szivárgóréteg átgyökeresedő kell, hogy legyen, így a vegetációs réteg elválaszthatatlan részét képezi.
Csak a zöldtető típusának tudatában, az ültetendő növények ismeretében határozható meg a drén anyaga és mérete.
Ellenben, a legtöbb esetben előre meghatározzák annak ellenére, hogy sejtelmük sincs a beültetendő növények igényéről, azt sem tudják, hogy extenzív vagy intenzív zöldtető lesz. Rögzítik, hogy a drén 20 vagy 25mm-es drénlemez.
„Olyan, mintha a még meg nem született Benőkének egész életére előre meghatároznák, hogy bizony 38-40-es cipőben kell járnia.”
A szakszerű drén vastagságát úgy kell kiszámítani, hogy helyből 2cm, és ahányszor 10cm az ültetőközeg vastagsága, annyiszor 1cm-el növeljük a szivárgóréteg vastagságát.
Pl. 40cm vastag intenzív talajkeverék esetén 2+4=6cm az ideális szivárgó réteg.
KIVITELEZÉSI HIBÁK
Nem megfelelő anyagalkalmazás! – sok esetben spórolásából fakad.
- Olcsó, szőtt geotextiliát használnak szűrő rétegként. A nem hőkezelt és nem tűnemezelt geotextiliák eliszaposodnak, eltömődnek, lefolyástalanná válik, megúszik a tető. Különösen intenzív zöldtetőknél okoz hatalmas költséget a feltárás és a szűrőréteg cseréje.
- Perforálatlan drénlemez alkalmazása vízelvezetőként. Gátolja a vízlefolyást, mert csak a drén lapok átlapolásai között tud a víz leszivárogni a szigetelt födémre. Az előző példához hasonlóan megúszik a tető.
- Szakszerűtlen kontroll aknák alkalmazása: 30cm átmérőjű műanyagcsövet lyuggatnak ki körben, és ezt helyezik el a lefolyó köré. Tekintettel, hogy a víz mindig a födémen szivárog le, és jut a lefolyóba, a lyukakon keresztül csak vízoszlop képződésekor tud elszivárogni. A helytelen módszer vízvisszaduzzasztással jár, pangó víz keletkezik, amely extenzív zöldtetőn mohák megjelenését, az ültetőközeg elsavanyodását, majd növénypusztulást idéz elő.
Szakszerűtlen talajkeverék alkalmazása:
- Intenzív zöldtetőknél, a helyben kitermelt talaj felvitele a födémre. Hasonlóan a termőföld is önmagában, évek alatt tömörödik, levegőtlenné válik, és hosszabb távon alkalmatlan a növénytermesztés számára.
- Extenzív zöldtetőknél: földbázisú keverékek alkalmazása, amelyek nem rendelkeznek hidroszkópikus, vízmegtartó ásványi anyagokkal, és így a közeg összetömörödik, elsavanyodik, kiszárad és alkalmatlanná válik a lúgos pH-t igénylő szukkulensek termesztésére.
A zöldtetőépítési hibák többsége elkerülhető, ha
- a szigetelés gyökérálló,
- a drén megfelelő vastagságú,
- az ültetőközeg szakszerű.
ÖKÖLSZABÁLY: csak speciális zöldtető ültetőközeget használjon!
- Intenzív zöldtetőre: FLÓRA TECT talajkeverék
- Extenzív zöldtetőre: FITO TECT szubsztrát
Ha nyugodtan szeretne aludni zöldtetője építése során, úgy először is kerüljön képbe, tájékozódjon, mélyedjen el kissé a témában!
Erre ideális platform a www.zoldtetoguru.hu. Amennyiben extenzív zöldtető a cél, úgy ajánlom a www.extenzivzoldteto.hu oldalt.
Ha még ezek után is tanácstalan és keresi a megfelelő szakembert, úgy hívjon!
Bellavics László
zöldtető szakértő